Mosolyogj te barom...

A címről az egyik amv rettenetből származik. Egy Neon Genesis Evangelion (tuti, hogy elírtam) paródiából mikor azt szövegelik, hogy engem mindenki utál stb. és a végén mondják azt a szöveget amit címnek írtam.

Szóval végignéztem azokat a conos képeket amiken szerepelek. És megint csak azt tapasztaltam, hogy még mindig nem tudok mosolyogni... Annyira szeretnék tiszta szívből mosolyogni! Rámosolyogni a világra. Szeretnék boldog lenni... Nagyon sokszor előfordult, hogy fénykép készítésnél, hogy mondták, hogy mosolyogjak. Én úgy is tettem...legalábbis azt hittem. De a szám ahelyett, hogy felfelé görbült volna csak még jobban lefelé konyult. Annyira lehangol, hogy szinte nincs egyetlen normális képem. De nem is mondhatnám, hogy boldog vagyok csak néha van pár percnyi bezsongás mikor olyan zenét hallok amit szeretek vagy épp el vagyok a képzelt világomban.
Szerettem volna írni egy beszámolót a hétvégémről de előbb vége lett a jokedvemnek mint ahogy megírhattam volna. Hála hugicáimnak. Mindennaposak az összezördülések, a kölcsönös menj el a jó büdös francba dolgok stb. Elismerem, hogy nem egyszer én voltam a hunyó, hamar felkapom a vizet de már nem bírom őket elviselni. Idegrendszerileg teljesen topa vagyok. Minden egyes nap történik vmi (sokszor több dolog is) amiből mindig én jövök ki rosszul. És mindig én gubbasztok a szobám sarkában fullasztani az egereket (mert az már nem itatás). Amik történnek azok már nem nevezhető egyszerű civakodásnak hanem valami magasabb (rosszabb) szintűnek. Nem tudok velük mit csinálni. Nővérem a megmondhatója, hogy milyen sokszor próbáltunk velük beszélni de mindhiába. Látszólag úgy tűnt mintha megértették volna de párperccel később az ellenkezőjét bizonyították be. Már az sem működik, hogy végy néhány nagy levegőt... Szinte mindig rohannak anyuhoz árulkodni ha történik valami. -> Anyu ordibál -> megint kapom a lebaszást (mint egész eddigi életemben)
Én nagyon ritkán mondom el, hogy hugaim mit csináltak mert fölösleges. Úgyis csak még jobban fel menne bennem a pumpa -__- Anyu meg sem hallgat ha ilyenekről próbálok beszélni vele, hogy csináljon velük valamit. Úgy tesz mintha nem hallaná, vagy elkezdi, hogy elege van ebből, világgá megy stb. És nin semmi megoldva.
Munka helyemen is áll a bál. Egyre jobban utálom. Olyanokért is lebasznak amikről nem is én tehetek (elsősorban ideggyógyászat) Q____Q De a betegek a legrosszabbak. Legtöbbjük egy utolsó szakadt utcasarki szajhának gondolnak és sokszor úgy is beszélnek velem... Emellett sok mindent alapból a szivemre veszek. Pedig kolléganőm is mondja, hogy ne törődjek vele de egyszerűen nem megy...
Haza megyek tök K.O.-n és történnek khm...a "szép" dolgok... De ugye mindig én vagyok a hibás^^ szóval...
Már nem telik el úgy nap, hogy képzeletben nem döfném magamba a nagy kést vagy akasztanám fel magam. A valóságban nem szándékozom ilyen dolgokat tenni csak nem bírom... Azt akarom, hogy vége legyen ennek az egésznek... Addig míg beszámítható vagyok. Egyre többször vesztem el a normális ítélőképességemet. Sokszor mikor idegességemben és tehetetlenségemben nekiesek verni (bár ők az erősebbek fizikailag is és én maradok alul) hugaimat úgy érzem mintha állat lennék... Hírtelen felforr bennem valami és úgy cselekszem. De én nem akarok úgy viselkedni...

S tudom, hogy beteg vagyok... Már akkor mondták mikor még fele ilyen rosszul voltam.

Végül néhány kép, hogy milyen hülye pofákat vágtam mosoly címszó alatt:

Nyári események

 Gondoltam megírom mik történtek velem a nyáron azután, hogy ki költöztem a koliból. (rövidített változat)

Júniús
Pár nappal később miután kiköltöztem a koliból apummal átmentünk a nagykátai rendelőbe érdeklődni, hogy felvesznek-e diákokat nyári munkára. Apu gondolta, hogy hátha lesz mert sokan mennek ilyenkor szabadságra. Volt egy kis beszélgetés de mondták, hogy nincs náluk erre lehetőség. Megtudják oldani átszervezéssel a dolgokat. Gondoltam hát ez nem jött össze. A további napokban otthon döglődtem. Egyik nap épp ebédeltünk mikor megszólalt apu mobilja. A rendelőből telefonáltak, hogy alkalmaznának. Azon a héten csütörtökön megbeszéltük, hogy mi hogy lesz. Következő hét hétfőn megcsináltattuk a start kártyámat, aláírtam a rendelőben a szerződést és pár órát maradtam gyakorolni. Másnap 28.-án kezdtem hivatalosan. Amivel csak az volt a gond, hogy következő hétfőn (júl. 4.) lett volna az egyetlen nyári programom...
Még ez előtt történt, hogy Kriszti (keresztanyum) felajánlotta hugaimnak, hogy alhatnak náluk a lakásukban Kapcsolatkoncert estéjén. Azért megfordult a fejemben, hogy csak őket hívták engem nem. (nem kérek erre megjegyzést) Na de mindegy. Viszont hugaim egyedül aludtak volna a lakásban mert Krisztiék lejöttek vidékre. Gondoltam, hogy ez egy picit veszélyes ezért mondtam, hogy én is mennék. Így anyu is kicsit nyugodtabb lenne. Szóval elmentünk, nem volt rossz. Ott is történt 1-2 dolog de azt inkább hagyjuk. Másnap hugikat rendesen megsétáltattam :DDD Otthon meséltem apunak és nagyon röhögött, hogy merre jártunk XD

Júliús
Júniusi dolog de júliusra vonatkozik: Mivel 28.-án elkezdtem dolgozni így semmi esélyem sem volt, hogy 4.-én eltudjak menni Ildiékhez az amcsi napra... idén sem. Jövőre meg nem lesz mert azon a nyáron tervez kiköltözni Angliába. Szóval nagyon szerettem volna menni de nem volt rá lehetőségem. Rosszabbított a kedvemen, hogy Ildi mondta mikor voltunk palacsintázóban, hogy öcsi nélkül nem lenne az igazi.
4.-én mintha megérezték volna a betegek a rossz kedvemet mer az akkori átlagnál jóval khöm...problémásak voltak.
A hónap további része munkával telt. És azzal, hogy idióta hugaim üvöltözését, veszekedését,visítozását és verekedését hallgassam és lássam az én szobámban... Minden egyes nap legszivesebben addig vertem volna a fejüket a falba míg el nem kezd vérezni, utána rájuk csapnám az ajtót, meg addig verném őket a dekorít táblámmal (amin rajzolok) míg kék-zöld foltosak nem lesznek. Aztán elkezdeném szaggatni a hajukat. Megjegyzem nem csináltam velük semmit 1-2 taslin és ordibáláson kívül. És tudom... kissé agresszív vagyok... de azért szeretem őket. Nem tudok velük mit kezdeni... nem hallgatnak rám és totálisan kezelhetetlenek. Alig tudom kihesegetni őket a szobámból mikor leszeretnék feküdni mert másnap dolgoznom kell menni. Az egész napot az én szobámban töltik. Mindent széthagynak és bent hagynak. De tényleg mindent! Mikor a koliból jöttem haza hétvégente azzal kezdtem, hogy ganalyolok... Bent hagyják a tankönyveiket, a több napos tányérokat, almacsutkák az asztalon, csokipapír az ágyon, koszos zokni szanaszét a földön, törölköző ledobva valahol stb. És miért? Mert az én szobámban van a családi gép... Sokszor mondogattam/om, hogy nekik 2 szobájuk van nekem meg egy sem. Anyum erre azt válaszolja, hogy neki sem volt külön szobája. Én erre magamban: de neked nem is volt olyan családtagod mint a két drága ikerlányod :I Többek között miattuk vagyok idegbeteg -_- Én sem vagyok az a hű de jó... de azért... szeretnék néha ha nem is egész nap de egy kicsit nyugiban lenni a saját szobámban. Ezért imádom mikor nincsenek otthon XD Olyan jó lenne hugaimtól távol élni.
Volt egy olyan eset mikor Márti (nővérem) otthon volt és hugaim összekaptak, hogy Márti leült velük beszélgetni a toleranciáról stb. Olyan hülyeségen kaptak össze, hogy kiröhögtem őket. Annyira gáz volt. És az a legrosszabb, hogy a beszélgetés után folytatták mintha nem is ült volna le velük beszélgetni.
Márti megígérte, hogy egy augusztusi hétvégén lemegyünk a Balatonhoz. (Korán reggel megyünk este jövünk.) De ez az igérete sem valósult meg. Tudom, olyan helyzetben van, hogy nem engedheti meg magának ezt a kiruccanást. Megértem. De akkor is rosszul esett, mint az, hogy szülinapi vidámparkot ami szintén nem jött össze. Direkt nem terveztem aznapra semmit és egyik legrosszabb szülinapom volt...
Nem fogok én már sosem lemenni a Balatonhoz...sem elmenni a vidámparkba TT_TT
A hónap végén nálunk töltött pár napot Kiki <3 Nagyon jó, hogy eltudott jönni!
Ő volt az egyedüli látogatóm.
Sokat írigykedtem hugaimra mert hozzájuk szinte mindennap átjött hozzájuk valaki. (Csak az volt a rossz, hogy 60%-os arányban az én szobámban tobzódtak :/ ) Úgy örültem volna, hogy ha hozzám is eljött volna valaki csak úgy spontán... Írtam körlevelet face-en, hogy ha van valakinek kedve jönni akkor szívesen látom de persze senki sem jött.... Persze nem is vártam mást... de egy kicsit reménykedtem, hátha mégis... De Ági neked nem szabad reménykedned! Hm... Ugyan kérdezték, hogy mikor érnék rá és válaszoltam, hogy én szinte minden hétvégén és mondjanak ők dátumot de arra már nem érkezett válasz...

Augusztus
További munkával töltött napok.
Augusztus elején végre sikeült összehozni a vf (Vampire Famiglia) csapattalit :3 Kb. a csapatt fele ha ott volt de jól éreztük magunkat. És végre egy tali aminél nem egyedül utaztam a vonaton, ugyanis Hibarin nevű csapattársam is azzal a vonattL jött mint én. És itt egy fénykép:

Ennyien voltunk + Hachi aki fényképezett. :) Vicces, hogy 8-an voltunk és ebből négyen voltunk balkezesek. És ami plussz poén! Ago becenevű csapattársamat is Áginak hívják aki színtén balkezes mint én XD
A hónap további részében továbbra is folytak a dolgok hugaimmal kapcsolatban.
A kolléganőm elment 2 hét szabadságra és ezalatt egyedül vittem mind két műszakot O__O Finoman szólva nem volt egyszerű. Utolsó ilyen napomra ráadásul beteg is lettem és 400 fölött volt a betegek száma...
A 20-ai hétvégére kiki meghívott hozzájuk. :) Először majdnem le kellett mondanom a betegség miatt de aztán jobban lettem. Elmentünk megnézni a tűzijátékot^^
24.-én megérkezett a digitális táblám <3 Nem volt olcsó mulatság. És képzeljétek! Igaz nemzetközi a cég ahonnan rendeltem. Annyi országban vannak de tényleg.. És honnan jött? Franciaországból! Én annyira röhögtem, hogy ilyen nincs XDDD

 26-án utószülinapjuk alkalmából elvittem hugaimat moziba. Fizettem az utiköltségüket, a mozi jegyet és még kaját is kaptak. Úgyhogy befoghatják a szájukat minimum karácsonyig, hmm!
Valahogy ekörül aláírtam november végéig a szerződéshosszabbítást.
Ebben a hónapban volt 2 rossz álmom:
1. Alszok az ágyban mikor hírtelen egy sötét szellemszerűség lerántja rólam a takarót és vele együtt. És azt mondja dühösen, hogy az az ő helye.
2. Szintén az ágyban alszok mikor egy szellemszerű.. legalábbis hűvöset éreztem.. keresztül megy rajtam. Erre felébredtem és tényleg olyan volt mintha égett volna a jobb oldalam...vagy legalábbis forrónak éreztem. Ezután nyakig betakaróztam és alig bírtam visszaaludni.
A hónap közepe felé pedig elegem lett a Facebookból azért amiért, úgyhogy azóta nem igazán járok fel. Aki akar máshol is meg tud találni :I De engem nem keres senki szóval... csak szívesség miatt. És a legtöbb ismerősöm csak azt tud tőlem kérni...
De nézzétek mim van :3

Hónap vége felé megint felkértek, hogy segítsek egy meglepetés szülinapi buli szervezésében. Én meg voltam olyan hülye, hogy segítek. Abból is mi lesz... -_- Bezzeg aki kérte a segítséget az még fel sem köszöntött mikor az én szülinapom volt. 3.-os voltam a koliban mikor legutóbb végig segítettem a közelebbi ismerősöknek/barátoknak csinálni. De amikor rám került volna a sor annyit se mondtak, hogy búú...

Szeptember eddig (tegnap)
Bogi, Reni meg én felköszöntöttük Nikit szülinapja alakalmából. Noémi pedig már New Yorkban van azért nem volt velünk. (kolis barátok) Kisétáltunk a Ligetbe beszélgetni. Nem messze tőlünk valami futóversenyes cuccokat pakoltak és tettek ki zászlókat is XD Bogi mániája, hogy egy bizonyos könyvet ad ajándékba a 19. vagy 21. szülinapokra. Niki most kapta meg és kinyitotta aztán rögtön becsukta és mondta, hogy majd otthon XD Bogi elmesélte a nyarát ami a végkifejlet miatt volt fontos mert még emészti... De az egy hosszú történet...annyira, hogy 2 és fél órán keresztül mondta XD
Bogi rajzból megtudja mondani az emberek lelkivilágát. Megkértem, hogy elemezze ki a rajzom:

Nem tudtam mindet megjegyezni de:
-nem töltöttem ki a rendelkezésemre álló felületet ami azt jelenti, hogy több dolgot ki tudnék magamból hozni
-csonka tető: még azelőtt feladom mielőtt végére érhetnék a célomnak
- széles a ház alapja: biztos alapokat akarok mielőtt nekikezdenék valaminek
- nagy ablakok: jobban megakarom ismerni a világot
- viszont rácsozott az ablak ami valami olyasmit jelent, hogy be vagyok zárva
- nincs a házhoz ösvény ami a szeretethiányt jelzi illetve, hogy könnyű a közelembe jutni
nincs kémény és füst: nem tudom kiadni magamból a feszültséget, bánatot stb.
- virágok a ház előtt: vágyok a szeretetre
- pázsit (azok a satírozások): örülök az apró dolgoknak
- a fának van gyökere: elkötelezettség

Ennyi jutott eszembe^^"

20!

Mielőtt nagyon belekezdenék szeretném megköszönni Áginak (igazából Agnieszka de azt nem tudom, hogyan becézik), Hangariinak, Jiraiya-channak és Reinek a rajzokat és a fotót! Nagyon tetszenek >w< 

No, akkor a mai napom. Ritka rossz egy nap volt. De kezdjük az elején. Reggel Enikő tanárnő ébresztett. (Szerencséje, hogy nem kapcsolta fel a villanyt :/ ) Ezt leszámítva szép napnak indult. Szép volt az idő is meg minden. De mivel én annyit se érek, hogy legyen egy jó napom... Mindig balszerencsés vagyok a szülinapjaimon. Idén elromlott a telefonom. Egyszerűen nem volt térerőm. SEnki nem tudott hívni és én se tudtam. Tegnap is ugyanez volt... Egyfolytában azon rágódom, hogy keresett-e valaki és ha igen akkor megharagudott-e rám mert nem vettem fel és nem is hívtam vissza ><
A nap nagy részét egyedül töltöttem. Szobatársam még kora délelőtt hazament. Én meg szerkesztettem... Néha kaptam egy hívást vagy sms-t.
ÁÁÁ!! Miért nem tudom a büdös elétben kiadni ami bánt vagy nyomaszt????!!!! Senki sem hallja, tudja, érzi, létja, hogy mennyire éget belül... hogy kiakarom adni de nem birom... belefájdul mindenem. Elszorul a torkom, a sírás kerülget mégsem tudok csak belül, belül... Az egyfolytában magamat szidó gondolatok amiktől képtelen vagyok szabadulni...
Iszonyatosan éget...
És nem csak ez...minden ami egész eddigi életemben felgyülemlett az most kiakar jönni...
Nem bírom normálisan leírni de még elmondani sem tudom...
Nem bírom már...gyűlölöm...
Nem kívánhatok, nem remélhetek, nem érdemlek semmit sem!! Mindig reménykedtem, aztán pofára estem. MEEEERT NEKEEEM NEM lehet!! Ki vagyok én? Csak egy kis eltaposható valami, ami annyit sem érdemel, hogy odafigyeljenek rá. Hiába szeretnék valamit... nekem azt nem lehet.
Ma is ahelyett, hogy reggel hazamentem volna...maradtam és reménykedtem, hogy valóra váljon a kívánságom... Nem történt meg... Elbasztam a nap nagy részét... bőgtem egy kört délelőtt és kora délután is többször... annyira ki voltam, hogy nem bírtam megszólalni, különben mégjobban előjött volna a sírhatnékom... Pedig nem volt nagy vagy bonyolult kívánság... Mégsem valósult meg.
Mert nekem nem lehet!...
Ilyenkor minden rossz eszembe jut... pl. hogy mik azok amikben csak nekem nem volt részem a környezetemből stb.
Már azt sem tudom minek kezdtem el írni ezt a bejegyzést. Agyilag rokkant vagyok, tudom -______-

Vajon lesz egyszer olyan szülinapom amin nem depizek be és azt mondhatom, hogy "ezért már érdemes volt". Vagy, hogy "milyen jó is volt az a nap"

Azonban gyenge és túl gyáva vagyok... Nem merem megkérdezni amit szeretnék. Túlságosan is félek a nemleges választól... Túl sokszor volt már benne részem...
Meg mindenkinek megvan a maga baja.. Miért foglalkozna épp az enyémmel?
Detty egyszer azt mondta, hogy a túl sok csalódás legyengíti az embert... rám ez 100%-osan igaz...

Rettenetesen fáj a mellkasom...igen még mindig... (több mint 1 éve már). De már tudom, hogy lelki okok miatt. És ha minden úgy lesz mint most akkor még jobban is fog :(

De sokszor gondolkoztam már azon, hogy de jó lenne ha olyan lennék aki bunkó, véghez tudja vinni amit akar, még ha keresztül is gázol másokon. Vajon az jobb lenne?
Persze tudom, hogy nem de nem szeretem azt amilyen vagyok... :( Állandóan kihasználnak és még sem tanulok belőle. Azzal hitetem magam, hogy ez most más lesz. Vagy ha meg sem köszönik és csak kritizának, hogy "Mé' így?"
Igyekeztem mindig segíteni ahol csak tudtam. De annyira belefáradtam...

...................... :(

De látszik, hogy alig alszom 2-3 órát :/

Istenem, bárcsak úgy tudnám kiadni magamból amit érzek, hogy tényleg úgy jöjjön le!

Megint elbuktam...

Nem tudom mihez kezdjek - hamis jó kedv

Megint nem tudok magammal mit kezdeni :/ Ide írom, hogy ne basszam el senki kedvét a faszságaimmal. Mert az. Gondolom. És igen! Megint sikerült annyira stresszelnem, idegeskednem, hogy szédülök és rosszul érzem magam. Csak gratulálni tudok magamnak amilyen idióta vagyok. Az elmúlt pár hétben nem voltam sehol sem valami aktív. Valószínűleg nem is leszek még egy ideig. Most tényleg nem érzem jól magam... Az esetek többségében igyekeztem nem előtérbe helyezni  a saját problémáimat. Hisz vannak akik rosszabb helyzetben vannak. Mindig igyekeztem elképzelni, hogy másoknak milyen lehet. Hogyan reagálnék ha velem történne meg. Megakartam érteni, hogy éreznek. Segíteni akartam. Megakartam hallgatni őket. Vagy megvígasztalni. Jobb kedvre deríteni. De teljesen elbuktam. Nem tudok vígasztalni, vagy tanácsot adni. Bármennyire szeretném is ez megvisel. Mindig eszembe jut "Hát  még erre sem vagyok képes?" 
Hogy is lehetnék mikor szinte egész eddigi életemben egyedül gubbasztottam a szobámban?
Több osztálytársam is megmondta, hogy a hugaim miatt nem hajlandóak átjönni hozzám. 
Mikor még általánosba jártam azt hittem akkor, hogy vannak barátaim. Eh... epic fail! Talán a "haver" kifejezés is erős volt rájuk. Csak addig voltam jó amíg nem találtak mást, utána már rám se hederítettek.
Első barátnőmet Izabellának hívták. Sokat játszottunk, együtt mentünk suliba stb. 3.-ban aztán elkezdett barátkozni egy Kitti nevű lánnyal. Nem sokkal később átállt az engem piszkálók körébe. Sokszor kicseszett velem, meg szekált.
Aztán össszebarátkoztam Anettel. Egy évvel később már Dórival lógott. Én pedig hála az új osztályösszeállításnak. Elkezdtem beszélgetni Szandrával. Szandra később megbukott. És inkább az új osztálytársaival volt. Aztán volt egy baráti kör amihez odacsapódtam de nem történt semmi csak álltam és hallgattam miről beszélgetnek. 
Azután, hogy elindult az A+, ami az animések új generációját hozta el. Grafikán kiderült, hogy Hajni is nézi az A+ sorozatait. Szóval nagyon jóban lettem vele. Aztán bemutatott Fruzsinak. Nagyon jól meg voltunk mi 3-an. Úgy éreztem ők igazán a barátaim. De minden jónak vége szakad. Elballagtam. Új suli, új környezet, távol tőlük. Egy évig tartottuk a kapcsolatot. De elegem lett abbol, hogy mindig én keresem őket, ők meg sosem keresnek engem. Kipróbáltam, hogy mi történik ha nem keresem őket. Keressenek ők engem! Mi lett belőle? Hát persze! Szartak rám magasról... Mi mást is várhattam volna, nem?
Közben a gimiben: Első évben nem voltak barátaim. Koliban volt akivel jóban voltam de nem nagyon beszélgettem senkivel, míg egy szobába nem kerültem Nikivel a 2. félév folyamán. 
Elsőben megbuktattak fizikából. Egész nyáron tanultam. A pótvizsgán összebarátkoztam Verával. Következő évben egymás mellé ültünk, sokat beszélgettünk, elkisértem büfébe meg a szokásos dolgok. Közben voltak akik a 4 év során szarrá szekíroztak... egyik legdúrvább ebből a padfírkálás 2.-ban és a tavalyi laptop lopás aminek szemtanúja voltam. = azt ordíbálták rám, hogy laptop tolvaly...-.- (ezért van az, hogy goronbán viselkedek azzal aki azzal poénkodik, hogy lopjunk le valamit valahonnan)
Verával való barátság 1 tanévig működött. Mikor átmentünk a Bókayba, már alig beszélt hozzám. Vikiékkel lógott. De ebben az évben barakkán megismertem Kikit <3 Az eddig leírtak közül ő az egyetlen akivel még mindig barátok vagyunk <3 Ichirinnel is itt ismerkedtem meg. Vicces, hogy előző évben vele leveleztem az egyik padon de nem tudtam, hogy ki volt XD
Ichirinnel való barátság addig tartott amíg el nem ballagtunk. Aztán róla sem tudtam semmit. 
12.-ben nagyon sok mindenkit ismertem meg. Ildi, Bogi, Kanga, Viki, Dóri, a folyamatosan bővülő Heta csapatot. Egyik szomszédos városból Lettit és Kago-t.  DA-ról: Jolica, Rosett-chan, Rebi-sama, Vam, Ayochan, Wallaby, és még nagyon sok mindenkit >w< Talán még sosem voltam ennyire boldog mint akkor. 
És már egy év eltelt azóta O.O Úgy éreztem, hogy végre megtaláltam a helyem ahol jól érzem magam! Hogy ez igaz-e abban elbizonytalanodtam... Hogy is mondjam. Sokukat nagyon megszerettem. Nagyon szeretek velük beszélgetni, hülyülni (már amennyire én tudok...) 
De egyre jobban azt érzem, hogy már nem kellek, felesleges vagyok, nem vagyok fontos nekik mint barát... Vannak akikkel nagyon jóba lettem de eléggé eltávolódtunk... Nem merem felhívni őket, nem merek írni sem. Nem tudom mit mondhatnék... Szánalmas vagyok és gyáva... Mert nem tudom nekik elmondani, hogy hogyan érzek vagy mit gondolok...


Jövöhéten con... olvastam 1-2 bejegyzésben, hogy vannak akik vegyes érzelmekkel várják vagy épp nem várják. Valahogy én is így vagyok ezzel... pedig régen ilyentályt már alig fértem a bőrőmbe...
Még nem vagyok kész a ruháimmal sem...


Az elmúlt pár héten, hogy ne kelljen olyan sokat gondolkoznom illetve, hogy ne rágódjak dolgokon, amikor csak tehettem animét néztem. Végig is néztem párat... Némelyik sorozat nézése közben nagyon izgatott lettem és jó kedvem volt tőle. De kérdés, hogy ez mennyire igazi? Mert csak addig volt jó kedvem míg néztem ^^""""""
Ezzel egy időben újból előjött a tömeg iszonyom és emberfélelmem... legfőképpen a zsúfolt járatokon és tereken. 
Nem egyszer előfordult, hogy jópár ember fejét belevertem volna a falba. Minden idegesít (utazásnál).  Meg, hogy szétverném, kinyírnám az embereket. De csak gondolatban. Nem szándékozom a valóságban is megcsinálni ^^"""""" Nem tudom, hogy ez már súlyosnak számit-e vagy sem..


Márti (nővérem) mondta, hogy majd a közeljövőben menjek el bőrgyógyászhoz megnézettetni a szemölcsöt a hátamon mert szerinte a furán néz ki. Kicsit rám hozta  a frászt. Remélem nem lesz semmi gond vele. Nem akarom, hogy elrákosodjon vagy valami O.O
Érzem érik az a sebészet ><

Manga szerkesztés XD

Hogy ne csak rossz dolgokról írjak. Ma elküldtem Hana-channak (egy másik Hana!; ő a főnököm) a KHR 149-es fejezetet. Rögtön megkaptam a 150-est szerkesztésre. De! Mikor megláttam, hogy rögtön színes dupla oldallal kezdődik...hát majdnem szívinfarktust kaptam XD
Így nézett ki az angol oldal amiből kellett retusálnom O.o

És ami lett belőle

Délután fél 6-tól este negyed 10-ig ezzel dolgoztam kissebb-nagyobb megszakításokkal ^^"
A mostani fejezet a 9. projektem az oldalnál. :) Ill. egy fejezetnek csak a felét csináltam, hogy gyorsabban kikerülhessen az oldalra :D


És most jöjjön pár kép az előző munkáimból :)

1. Black Bird 7. fejezet

Nagyon izgultam mikor leadtam lektorálásra >< És ő...elég sok hibám volt XD
Teljes fejezet http://www.vampirefamiglia.aninet.eu/omv/Black_Bird/7

2. Nurarihyon no Mago 5. fejezet 

 

Mikor szerkesztettem nagyon nem vágtam miről van szó mert még nem tudtam elkezdeni olvasni ^^" Azóta elolvastam és tetszik~ :3 És itt sik volt jócskán hibám...pl. Rikuo-t Rikou-nak írtam XD
Teljes fejezet  http://www.vampirefamiglia.aninet.eu/omv/Nurarihyon_no_Mago/05


3. Beelzebub 16. fejezet

Mikor megkaptam ezt, első reakció: Viiiii! Akkora egy állatság ez a sztori XDDD És már kevesebb hibám volt :)
Teljes fejezet  http://www.vampirefamiglia.aninet.eu/omv/Beelzebub/16

4. Nurarihyon no Mago 6. fejezet  (ez még nem került ki az oldalra)

Yeah~ Kevesebb hiba XD

5. Katekyo Hitman Reborn! 130. fejezet (a csapat fő projektje, eddig Hana-chan szerkesztette de érettségi miatt nem tud vele sokat foglalkozni ezért Vikkyyyvel besegítünk^^ )

És és kevesebb hiba ^.^
Teljes fejezet  http://www.vampirefamiglia.aninet.eu/omv/Kateikyoushi_Hitman_Reborn!/130

6. Katekyo Hitman Reborn! 132. fejezet

Teljes fejezet  http://www.vampirefamiglia.aninet.eu/omv/Kateikyoushi_Hitman_Reborn!/132

7. Katekyo Hitman Reborn! 133. fejezet második fele

Teljes fejezet  http://www.vampirefamiglia.aninet.eu/omv/Kateikyoushi_Hitman_Reborn!/133

8. Katekyo Hitman Reborn! 149. fejezet (lektorálatlan és még nincs kirakva)

9. Katekyo Hitman Reborn! 150. fejezet *In progress*


Ennyi lenne mára^^"

Elcseszett személyiségem

 Találtam. Kb. a felével nem értek egyett de csak azokat húztam át amik egyáltalán nem jellemző rám.

Röviden:
Csendes, barátságos, felelősségteljes és öntudatos. Elhivatott, a munkáját alaposan végzi. Pontos, olykor szőrszálhasogató. Hűséges, megfontolt, az emberekkel kapcsolatban pedig észrevesz és megjegyez sok apró részletet. Érdekli, mások mit gondolnak róla. Rendre és harmóniára törekszik mind otthonában, mind munkahelyén.

Hosszabban:
 Elsődlegesen befelé fókuszálva éli az életét, ahova az öt érzékszervével érzékelt dolgokat szó szerinti, kézzelfogható tapasztalatokként fogadja be. Másodlagosan kifelé fordul a külvilág felé, ahol aszerint áll hozzá a dolgokhoz, hogy mit érez velük kapcsolatban, vagy hogy hogyan illenek bele a személyes értékrendjébe.
Számára a világ kézzelfogható és jóindulatú. Ők valóban melegszívűek és kedvesek, és hinni akarnak az emberek jóságában. Az összhangot és az együttműködést szeretik, és gyakran nagyon érzékenyek más emberek érzéseire. Az emberek általában becsülik, megfontoltságukért és tudatosságukért, és a képességükért, hogy másokból a legjobbat tudják kihozni azáltal, hogy erősen hinni akarnak a emberek jóságában.
Gazdag belső világa van, ami általában nem tűnik fel a külső szemlélőnek. Folyamatosan gyűlik bennük az információ olyan emberekről és helyzetekről, amik fontosak számukra, és ezeket az információkat el is tárolják. Ez a hatalmas méretű információ halmaz általában ilyesztően pontos, mivel nagyon jó a memóriája, ha az értékrendjének fontos dolgokról van szó. Nem szokatlan, hogy  évek múltán is pontos részletességgel emlékszik egyes arckifejezésekre vagy beszélgetésekre, amennyiben azok hatással voltak rá.
Nagyon világos elképzelésük van arról, hogy a dolgoknak milyennek kellene lenniük, és törekednek rá, hogy ezt megvalósítsák. Fontosnak tartják a biztonságot és a kedvességet, és tisztelik a hagyományokat és a törvényeket. Hajlamosak abban hinni, hogy a jelenlegi rendszerek azért működnek, mert beváltak. Éppen ezért nehéz őket rávenni, hogy valamit úgy csináljanak, ahogy eddig még soha, hacsak nem mondja meg nekik valaki érthetően, hogy miért jobb úgy, mint a régi, jól bevált módszerekkel.
Úgy tanulnak meg valamit a legkönnyebben, ha kipróbálják, ahelyett, hogy egy könyvben olvasnának róla vagy elméleti tudást alkalmaznának a gyakorlatban. Épp ezért ritkán találkozunk velük olyan területeken, amik sok fogalmi analízist vagy elméletet igényel. A gyakorlati alkalmazást szeretik. A hagyományos felsőoktatás, ami gyakran elméleti és elvont gondolkodást igényel, olyan nekik, mint az elvégzendő házimunka. Úgy tanul meg a legkönnyebben egy feladatot, ha megmutatják neki a gyakorlati felhasználását. Amint a feladatot megtanulta és a gyakorlati jelentősségét megértette, teljes odaadással és fáradhatatlanul csinálja végig, míg be nem fejezi. Rendkívül megbízhatóak.
Elképesztően jól fejlett érzéke van a térhez, rendeltetéshez és a művészi szépséghez. Ebből kifolyólag otthonuk gyakran gyönyörűen berendezett és praktikus. Rendkívül jó belső lakberendező válhat belőlük. Ez a különleges képességük, kombinálva a mások érzései és vágyai iránti érzékenységgel, nagyszerű ajándékozóvá teszi őket – megtalálják a megfelelő ajándékot, aminek az ajándékozó igazán örül.
Sokkal inkább mint más személyiségtípusok, rendkívüli módon tisztában vannak a saját érzelmeikkel, ahogy más emberek érzelmeivel is. Általában nem mutatják ki érzelmeiket, magukban tartják őket. Ha ezek az érzelmek negatívak, előfordulhat, hogy felhalmozódnak, amig végül egy-egy személlyel kapcsolatos határozott véleménnyé nem válnak, amiket ezután már nehéz megváltoztatni. Sokuk megtanulja hogyan fejezze ki önmagát, és találnak valamit, amin levezethetik erős érzelmeiket.
Ahogy  nem mutatja ki érzelmeit, ugyanúgy nem kérkednek vele, hogy tisztában vannak mások érzéseivel. Ugyanakkor nyíltan beszélnek, ha úgy érzik, hogy egy másik személynek tényleg segítségre van szüksége, és ilyen esetekben nagy segítségére lehetnek másoknak.
Erős a felelősség és kötelesség tudata. Nagyon komolyan veszik a kötelességeiket, és számíthatunk rá, hogy meg is teszi, amit kell. Ezen oknál fogva az emberek temészetes módon hajlamosak rájuk támaszkodni. Nehezen mond nemet, ha megkérik valamire, és emiatt sokszor túlvállalja magát. Ilyen esetekben általában nem adja mások tudtára, hogy nehézségei vannak, mert nagymértékben írtóznak a konfliktusoktól, és mert hajlamosak mások szükségleteit a sajátjaik elé helyezni.
Pozitív visszajeltésre van szüksége. Ennek hiányában, illetve ha kritizálják őket, elbátortalanodik, és akár még depressziós is lehet. (nem csak lehet...) Amikor maguk alatt vannak vagy stressz éri őket, elkezdi elképzelni mindazt, ami az életében kritikusan elromolhat. Teljesen alkalmatlannak érzik magukat, és meggyőződésükké válik, hogy „minden rossz, úgy ahogy van” vagy „képtelen vagyok bármit is jól csinálni”.
Kedves, nagylelkű és megbízható. Sokat képesek nyújtani, a mások iránti érzékenységükkel és azáltal, hogy mindent rendben tartanak.

lényegtelen

Nincs olyan barátság, ahol ne lenne nézeteltérés, vita vagy veszekedés. Tudom. Nagyon is jól. Ugyan sokan megbántottak/bántanak valamilyen módon. Még sem szólok. Félek a vitáktól, annyiban volt már részem, hogy képtelen lennék akár még egyen keresztül menni. S terhelni sem szeretném terhelni őket, sokat köszönhetek nekik és úgyis csak apróságok. Mégis...nagyon fáj... De, jelentéktelen, mint ahogy én is. Csak egy vagyok a sok közül.

Megint kuszaság lett az egész. Utálom, hogy nem tudom kifejezni magam úgy ahogy szeretném ><

~~~~~

Tegnap volt nőnap. És én voltam az egyetlen lány aki bent volt az osztályban aznap. De nem történt semmi extra. A koliban ebédnél Bérci és Andor kívántak nőnapot egyik szobatársamnak, Boginak és nekem + kaptunk egy-egy kocka boci csokit :D Este, létszám után pedig kiálltak a koli udvarára a fiúk és énekeltek a koli minden női tagjának :) Nem, külön-külön, hanem egyszerre de így is vicces volt. Utánna minden lányszobába hoztak saját készítésű képeslapot.

Összevissza...

Megint csak rég írtam. ^^" Mind egy. Azt vettem észre magamon, hogy egyre önzőbb vagyok. És sokszor tehetetlennek is érzem magam.
Sokszor írtam, hogy mennyire rosszul érzem magam, milyen rossz nekem :/ Ugyanakkor nem veszem észre, hogy a barátaim, hogy érzik magukat. Vagy ha észreveszem sem tudok segíteni, mit mondani. A koliban egyik szobatársam sincs rendben. Igazából egyikőnk sem. Úgy szeretnék segíteni nekik de nem csak nekik, mindegyik barátomnak, még sem tudok. Pedig ők próbálnak vígasztalni amikor rosszul érzem magam. Nem tudok semmit sem csinálni. Igazán hasznavehetetlen vagyok, nem?  És persze üres fejű is.
Miért nem veszem észre, hogy akiket szeretek nem érzik jól magukat? A nagy segíteni akarásomban is csak azzal foglalkoztam, hogy nekem milyen... Pedig vannak akik rosszabb helyzetben vannak mint én. Szörnyű egy ember vagyok. :/
Elvárom, hogy foglalkozzanak velem. És én?
Sokszor szoktam megnézni a barátaim DA-jukat vagy Facebook-os adatlapukat. De nem tudok mit írni, mondani. + Fogalmazási képességem 0. De ők azt nem tudják, hogy szoktam figyelni őket...

Picit más.
Tudjátok, évek óta alvási problémáim vannak. Ez nem újdonság. Azonban még érettségi időszakban is többet aludtam mint most. Hónapok óta alig alszok 2-4 órát. Egyszer (ha jól emlékszem) novemberben majdnem elaludtam ZH írás közben. Csak arra bírtam koncentrálni, hogy el ne aludjak XD ^^"""""""" Ez...elég gáz de így volt. Utána egy ideig jobban aludtam. De egy ideje megint keveset alszok. Hiába fekszek le létszám után. Órákig forgólódok, előveszem a laptopom és amig bírja az aksi nézek valamit (ez olyan hajnali 2-3 között szokott lenni). Aztán megint próbálok aludni. Sikerül is de a. verzió: 6-kor jön az ügyeletes tanár és fel(bassza)kapcsolja a NAGY villanyt (mint pl. pénteken)  =__=
b. verzió: 5:40 körül kelnek szobatársaim (és rájuk mindig felébredek). Zsacskóval zörögnek, orrot fújnak, sokáig fojatják a csapot (kezet mosnak) stb.
 Részben tudom, hogy miért nem tudok aludni. Túl sokat szorongok (szinte mindig) és mindent magamra veszek. És sokszor csinálok, mondok meggondolatlan dolgokat amiket persze megbánok és amiatt emésztem magam napokig v. hetekig ^^"""""""

Nem tudom mennyire lett értelmes bejegyzés. Elmúlt már éjfél és forognak a szemeim... Majd igyekszem vidámabb dolgokról is írni...valamikor.