2011. május 7., szombat

Nem tudom mihez kezdjek - hamis jó kedv

Megint nem tudok magammal mit kezdeni :/ Ide írom, hogy ne basszam el senki kedvét a faszságaimmal. Mert az. Gondolom. És igen! Megint sikerült annyira stresszelnem, idegeskednem, hogy szédülök és rosszul érzem magam. Csak gratulálni tudok magamnak amilyen idióta vagyok. Az elmúlt pár hétben nem voltam sehol sem valami aktív. Valószínűleg nem is leszek még egy ideig. Most tényleg nem érzem jól magam... Az esetek többségében igyekeztem nem előtérbe helyezni  a saját problémáimat. Hisz vannak akik rosszabb helyzetben vannak. Mindig igyekeztem elképzelni, hogy másoknak milyen lehet. Hogyan reagálnék ha velem történne meg. Megakartam érteni, hogy éreznek. Segíteni akartam. Megakartam hallgatni őket. Vagy megvígasztalni. Jobb kedvre deríteni. De teljesen elbuktam. Nem tudok vígasztalni, vagy tanácsot adni. Bármennyire szeretném is ez megvisel. Mindig eszembe jut "Hát  még erre sem vagyok képes?" 
Hogy is lehetnék mikor szinte egész eddigi életemben egyedül gubbasztottam a szobámban?
Több osztálytársam is megmondta, hogy a hugaim miatt nem hajlandóak átjönni hozzám. 
Mikor még általánosba jártam azt hittem akkor, hogy vannak barátaim. Eh... epic fail! Talán a "haver" kifejezés is erős volt rájuk. Csak addig voltam jó amíg nem találtak mást, utána már rám se hederítettek.
Első barátnőmet Izabellának hívták. Sokat játszottunk, együtt mentünk suliba stb. 3.-ban aztán elkezdett barátkozni egy Kitti nevű lánnyal. Nem sokkal később átállt az engem piszkálók körébe. Sokszor kicseszett velem, meg szekált.
Aztán össszebarátkoztam Anettel. Egy évvel később már Dórival lógott. Én pedig hála az új osztályösszeállításnak. Elkezdtem beszélgetni Szandrával. Szandra később megbukott. És inkább az új osztálytársaival volt. Aztán volt egy baráti kör amihez odacsapódtam de nem történt semmi csak álltam és hallgattam miről beszélgetnek. 
Azután, hogy elindult az A+, ami az animések új generációját hozta el. Grafikán kiderült, hogy Hajni is nézi az A+ sorozatait. Szóval nagyon jóban lettem vele. Aztán bemutatott Fruzsinak. Nagyon jól meg voltunk mi 3-an. Úgy éreztem ők igazán a barátaim. De minden jónak vége szakad. Elballagtam. Új suli, új környezet, távol tőlük. Egy évig tartottuk a kapcsolatot. De elegem lett abbol, hogy mindig én keresem őket, ők meg sosem keresnek engem. Kipróbáltam, hogy mi történik ha nem keresem őket. Keressenek ők engem! Mi lett belőle? Hát persze! Szartak rám magasról... Mi mást is várhattam volna, nem?
Közben a gimiben: Első évben nem voltak barátaim. Koliban volt akivel jóban voltam de nem nagyon beszélgettem senkivel, míg egy szobába nem kerültem Nikivel a 2. félév folyamán. 
Elsőben megbuktattak fizikából. Egész nyáron tanultam. A pótvizsgán összebarátkoztam Verával. Következő évben egymás mellé ültünk, sokat beszélgettünk, elkisértem büfébe meg a szokásos dolgok. Közben voltak akik a 4 év során szarrá szekíroztak... egyik legdúrvább ebből a padfírkálás 2.-ban és a tavalyi laptop lopás aminek szemtanúja voltam. = azt ordíbálták rám, hogy laptop tolvaly...-.- (ezért van az, hogy goronbán viselkedek azzal aki azzal poénkodik, hogy lopjunk le valamit valahonnan)
Verával való barátság 1 tanévig működött. Mikor átmentünk a Bókayba, már alig beszélt hozzám. Vikiékkel lógott. De ebben az évben barakkán megismertem Kikit <3 Az eddig leírtak közül ő az egyetlen akivel még mindig barátok vagyunk <3 Ichirinnel is itt ismerkedtem meg. Vicces, hogy előző évben vele leveleztem az egyik padon de nem tudtam, hogy ki volt XD
Ichirinnel való barátság addig tartott amíg el nem ballagtunk. Aztán róla sem tudtam semmit. 
12.-ben nagyon sok mindenkit ismertem meg. Ildi, Bogi, Kanga, Viki, Dóri, a folyamatosan bővülő Heta csapatot. Egyik szomszédos városból Lettit és Kago-t.  DA-ról: Jolica, Rosett-chan, Rebi-sama, Vam, Ayochan, Wallaby, és még nagyon sok mindenkit >w< Talán még sosem voltam ennyire boldog mint akkor. 
És már egy év eltelt azóta O.O Úgy éreztem, hogy végre megtaláltam a helyem ahol jól érzem magam! Hogy ez igaz-e abban elbizonytalanodtam... Hogy is mondjam. Sokukat nagyon megszerettem. Nagyon szeretek velük beszélgetni, hülyülni (már amennyire én tudok...) 
De egyre jobban azt érzem, hogy már nem kellek, felesleges vagyok, nem vagyok fontos nekik mint barát... Vannak akikkel nagyon jóba lettem de eléggé eltávolódtunk... Nem merem felhívni őket, nem merek írni sem. Nem tudom mit mondhatnék... Szánalmas vagyok és gyáva... Mert nem tudom nekik elmondani, hogy hogyan érzek vagy mit gondolok...


Jövöhéten con... olvastam 1-2 bejegyzésben, hogy vannak akik vegyes érzelmekkel várják vagy épp nem várják. Valahogy én is így vagyok ezzel... pedig régen ilyentályt már alig fértem a bőrőmbe...
Még nem vagyok kész a ruháimmal sem...


Az elmúlt pár héten, hogy ne kelljen olyan sokat gondolkoznom illetve, hogy ne rágódjak dolgokon, amikor csak tehettem animét néztem. Végig is néztem párat... Némelyik sorozat nézése közben nagyon izgatott lettem és jó kedvem volt tőle. De kérdés, hogy ez mennyire igazi? Mert csak addig volt jó kedvem míg néztem ^^""""""
Ezzel egy időben újból előjött a tömeg iszonyom és emberfélelmem... legfőképpen a zsúfolt járatokon és tereken. 
Nem egyszer előfordult, hogy jópár ember fejét belevertem volna a falba. Minden idegesít (utazásnál).  Meg, hogy szétverném, kinyírnám az embereket. De csak gondolatban. Nem szándékozom a valóságban is megcsinálni ^^"""""" Nem tudom, hogy ez már súlyosnak számit-e vagy sem..


Márti (nővérem) mondta, hogy majd a közeljövőben menjek el bőrgyógyászhoz megnézettetni a szemölcsöt a hátamon mert szerinte a furán néz ki. Kicsit rám hozta  a frászt. Remélem nem lesz semmi gond vele. Nem akarom, hogy elrákosodjon vagy valami O.O
Érzem érik az a sebészet ><

3 megjegyzés:

  1. jaj drágám... nem is tudod mennyire hasonlóan érzek én is... nem sajnáltatásképp, de hosszú ideig én is csak a szobám sarkában gubbaztottam, elmerülve az én kis világomban, mert hogy az jobb mint a valóság... amíg az animés korszakom nem jött el, nagyon beszélni sem tudtam az emberekkel... most is... egy nem animéssel nem is tudok közös témát találni, így meg se merek szólalni...
    velem is gyakran, szinte mindig megesik, hogy szeretnék segíteni valakin, de egyszerűen nem tudom hogy, másrészt úgy érzem, hogy csak megint beleütném az orrom más dolgába, ami ugye nem jó... közben belül szépen felmarcangol a keserűség, hogy egy barátom szenved de én semmit nem teszek ^^"
    ami meg a feleslegességet illeti... egyáltalán nem vagy az! én nagyon örülök, hogy megismertelek, és gyakran érzem azt, hogy mi hasonlóak vagyunk :) két idióta aki nem mer megszólalni, inkább elvonul a szoba másik sarkára >.>... xD de talán majd közösen sikerül ezt legyűrni!! X3 na, csak arra akarok kilyukadni, hogy fel a fejjel! ^^

    VálaszTörlés
  2. Jaj te </3 Túl sokat vársz el magadtól. Amíg magadat nem tudod szeretni és elfogadni, másokat sem tudsz igazán szeretni és azt mondják, téged is nehezebb - mindenki a kiegyensúlyozott embereket szereti, de rohadt fárasztó állandóan álvigyorogni.
    Mindenkinek a problémáit magadra veszed., és ezt inkább kihasználják ahelyett, hogy megköszönnék. Csak lazítsd és törődj magaddal, mert egyáltalán nem vagy önző, és megérdemled, hogy foglalkozz végre kicsit magaddal is!
    Teljesen természetesek a világhentelős gondolataid és az is, hogy ilyen hűtlen barátaid voltak - ettől nem te leszel kevesebb, ők állítanak ki magukról szegénységi bizonyítványt. A HetaKlub kicsit szétcsúszott az érzelmi drámákon, de remélem, a te baráti köröd egyben marad és kitartotok egymás mellett.
    A legszomorúbb a barátságban, hogy ha zuhansz, akkor mindig egyedül zuhansz. Meg kell tanulnod repülni.
    Én nagyon kedves, szerény és zárkózott, okos lánynak ismertelek meg, és úgy vettem észre, hogy a barátaid lelkesednek érted, szóval csak fel a fejjel. Találj valamilyen jó feszültséglevezetési módo t- hónapok óta én is sorozatokat nézek, ha szeretnék egy ksi intsant jókedvet. És ez szomorú, de mégis jobb, mintha teljesen feladnád.
    Írd össze vagy csak gondold át, mi az, amit szeretsz csinálni, és ha kiborulsz akkor hódolj a szenvedélyeidnek - vagy akár heti egyszer jelölj ki egy "ez az én napom" programot, amikor rajzolsz, zenét hallgatsz, nézed a sorozataidat, pár óra tökéletes kikapcsolás valami finomsággal.
    A szemölcsöt nézesd meg, de ezek mindig ijesztőbbek, mint amilyen betegséget valóban rejtenek, szóval ne parázz rá! ^^

    VálaszTörlés
  3. Bocsi hogy ezt mondom, ne haragudj meg érte...
    sztem az a nagy baj veled, hogy másoknak akarsz megfelelni azzal,h az ő problémáikat segíted. Mármint... egy kicsit jobban kellene magaddal is törődni. Egyszer találkoztam egy emberrel,aki amolyan természet gyógyász szerű. Ő azt mondta, hogy addig nem akart másokon segíteni, ameddig a saját gondjait meg nem oldotta. Mert ha megoldotta a sajátjait, az azt jelenti, hogy másoknak is képes segíteni. Szerintem van benne igazság.
    És az igazi barátokat mindig ott találod meg, ahol nem is gondolnád :D Ne aggódj, nem fogod elveszíteni őket! Ha pedig kész vagy még több barátot szerezni, akkor nyílj meg egy kicsit. Lehet hogy minden bajod forrása, hogy túl zárkózott vagy. Ne félj a következményektől. Bátran tedd meg amit akarsz, és ha valami rossz dolog történik is utána azt meg lehet oldani, csak képesnek kell lenni rá. Sztem te az vagy. Csak akarnod kell :D Nézz meg engem. Szörnyű alak vagyok. Mindig kimondom mindenkinek amit gondolok, és sokszor meg is bántok pár embert, de nem érdekel, mert tudom, hogy meg lehet beszélni velük, és mindig ki lehet békülni. Van is egy olyan mondás, hogy a barátság fonala, amin megmaradnak kisebb csomók. De legalább emlékezetes csomók lesznek, amikről öregkorotokban visszaemlékezve jót nevettek majd! :D
    Szóval ne félj megnyílni és azt tenni amit szeretnél! *hug*

    Amúgy nyugodtan mondd meg,hogyha idegesítelek,mert nem szoktam semmit sem rossz néven venni ^^;

    VálaszTörlés